RÓLAM
Stranger Chriss vagyok. Egy modern DJ, bakelit lemezekkel.
Ha engem kérdeztek, szerintem nem érdemes elolvasni, hogy egy Dj szerint Ő milyen Dj, hiszen ha már eddig eljöttetek, akkor már vagy hallottatok róla, vagy már találkoztatok vele valahol, így hát nem is fogom most ezt tenni. De ha mégis kíváncsiak vagytok egy kicsit, íme a sztorim egy pár mondatban:
A 2000-es évek elején voltam általános iskola felső tagozatos. Ez volt az írott CD-k térhódításának fénykora.Egy „audio-mekka” amiből magam is kivettem a részem. Adtam-vettem, forgattam őket, mindig volt nálam valamilyen zene. Iskolába menet és hazafelé rajtam volt a nagybátyámtól kapott walkman, amin a CD-ről kazettára átvett zenéim szóltak. Neki ugyanis hatalmas CD gyűjteménye volt, amiből minden nap suli után beraktam valamit a HIFI-be, had szóljon! A suliban én voltam a srác aki megszervezte az osztálybulikat és akinek mindig volt egy elképzelése hogy mi legyen a következő szám. És általában bejött. Igor volt a becenevem így az osztálytársaim rám akasztották a „DJ Igor” nevet. Ezen felbuzdulva aztán még névjegykártyát is csináltattam magamnak a zsebpénzemből, amit lelkesen osztogattam… hetedikes koromban, fogalmam sincs kinek, vagy minek 😀
Ezután végül nem lettem DJ. Akkor nem. A tinédzser éveimben főleg hangszertanulással, élőzenével és zenekarozással foglalkoztam. Felléptem a magyar fesztiválok nagyrészén,volt ahol épphogy egyszer, volt ahol évente. Kisebb nagyobb formációimmal, több száz koncertünk volt országszerte, a legkisebb, legeldugottabb kocsmáktól a legnagyobb színpadokig. Gimnáziumban énekzene volt a választott érettségi tárgyam. Végül hármasra sikerült. Az énektanárom szerint ezért : „ Nyilvánvaló hogy Krisztián már az anyatejjel is a zenét szívta magába, a probléma talán ott lehetett, hogy túl korán váltott át sörre” – ezt persze viccnek szánta, de akkoriban azért lehetett benne némi igazság.
Ezi dő alatt megmaradt persze a „házibulikirály koronám”is, sőt okleveles youtube dj-nek is hívtam magam poénból, még amikor a youtube használható volt ilyesmire…ingyen. Így teltek az évek, míg 2018-ban beköltöztünk egy házba, ahol rengeteg bakelit lemez maradt rám az előző tulaj jóvoltából. Ezek aztán elkezdtek beszélni hozzám, hamarosan megjavítottam a hozzájuk tartozó lemezjátszót és már azon kaptam magam, hogy pörögnek a lemezek.Hallgattam őket és ők úgy szólaltak meg ahogy előtte semmilyen zene, és akkor azt éreztem, hogy igen, ezt kerestem, ezzel szeretnék foglalkozni. A nemsokára bekövetkező, kötelezően otthon maradós időket arra használtam, hogy lemezjátszókat túrjak a neten, ekkor szereztem be az első pár Technics 1210 mk2-es lemezjátszómat, és elkezdtem velük fellépéseket vállalni. Csak lemezről és csak azt, ami a szívemnek kedves. Semmi kompromisszum, semmi számítógép, USB vagy CD. Csak az élvezetért, csak a zene és a közönség szeretetéért. Technikailag nem voltam még ügyes lemezlovas, de szerettem csinálni, mások pedig szerették hallgatni. (Sok jó tanácsot és hasznos útmutatást kaptam idősebb kollégáktól, amik nélkül nem ment volna és amikért ezúton is köszönetet mondok.) Gyakoroltam és felkészültem.
Aztán ez beindult és vitt magával, hívtak és én mentem. Azt játszottam ami a szívemből jött. Egyre többet hívtak, és ahogy nőtt a megkeresések száma úgy bővítettem a repertoárt és a technikai hátteret. Esküvők, szülinapok, céges bulik nagy városi szilveszterek, olyan helyeken is, ahová sosem gondoltam, hogy eljuthatok. A valódi terveim, vágyaim csak eközben fogalmazódtak meg bennem igazán. Azóta is ezeken dolgozom.
Most itt állok előttetek virtuálisan és ajánlom magam. Hogy mire? Egy beszélgetésre, amely során kideríthetjük, hogyan tudjuk életetek buliját együtt megálmodni és kivitelezni.
„A zene pontosan oda repít, ahol lenni akarsz, csak jó pilótát kell választanod!”
